Budapest, 2021. május 5. – Közép-Európában egyedülálló, kutatási-fejlesztési célú vertikális farmot adtak át a Tungsram újpesti központjában. A jövő élelmiszerállátásának egyik kulcsát jelentő, némileg tudományos-fantasztikus filmeket idéző technológián alapuló létesítményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült, és György László, a minisztérium államtitkára, valamint Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója avatta fel.

A Tungsram budapesti vertikális farmja az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg a „Beltéri mezőgazdaság – vertikális növényfarm kialakítása” című projekt keretében. 

A farm termőferülete 150 négyzetméter, amelyen hidropóniás rendszerben mikrozöldségek és kisebb salátanövények (baby leaf) teremnek kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül. Ugyan kereskedelmi méretű, ám célja a kutatás-fejlesztés, ezért is egyedülálló a létesítmény Közép-Európában. Ezt a területet két kisebb méretű klímakamra egészíti ki, ahol maga a kutatási tevékenység zajlik, és az itt elért eredményeket kamatoztatja a vállalat a kereskedelmi méretű farmon.

“575 millió forint volt a fejlesztés költsége, amelynek 43,7 százalékát, 250 millió forintot tette ki az ITM támogatása. A farm 100%-ig magyar fejlesztésű és gyártású”, mondta az átadóünnepségen György László, az ITM államtitkára. A farm a Biopólus Zrt. biotechnológiai tudását alkalmazva a KÉSZ Csoport kivitelezésében készült az Eisberg kereskedelmi partnerségével. A lámpákat és a technológiát a Tungsram nagykanizsai és hajdúböszörményi gyára biztosította. “Jelenleg 9 embernek, elsősorban kutatóknak ad munkát a létesítmény, a vertikális farmok tehát új, hozzáadott értékű munkalehetőségeket kínálnak majd országszerte”, tette hozzá az államtitkár. „A cél az, hogy Magyarország tudása révén visszakerüljön régi pozíciójába, a világ öt legnagyobb agrárkutató országa közé.”

 A Tungsram későbbi vevői számára be tudja mutatni a teljes technológiát és magát az eredményt is (a növények mennyiséget, színét, ízét), – a fő cél ugyanis ehhez hasonló, teljes farmrendszerek értékesítése, felépítése más termelők számára.

Számos hazai egyetemmel áll kapcsolatban a vállalat, ezeket a kapcsolatokat bővíteni akarja. A tárgyalásokon felmerült például a Tungsram telephelyére kihelyezett egyetemi tanszékek gondolata is, hiszen ezt a technológiát érdemes itthon meghonosítani és a jövő szakembereivel megismertetni.  A Tungsram beltéri farmokra szánt lámpáival már folynak a kísérletek külföldön a kertészeti területen világhírű holland Wageningen Egyetemen, az angol Readingi Egyetemen vagy éppen a mértékadó tanúsítványairól ismert Fraunhofer Intézetben is.

Mire jók a vertikális farmok?

A beltéri gazdálkodáson belül a vertikális farmokon kizárólag mesterséges megvilágítást alkalmaznak (ellentétben az üvegházakkal), így egész évben, éjjel-nappal, kis helyen, klímától függetlenül, akár városi környezetben is lehet növényt termeszteni. Kontrollált közeget hoznak létre, amely a termények hozamában, minőségében, a beltartalmi értékben, vízfelhasználásában a hagyományos mezőgazdasághoz képes ugrásszerű javulást eredményez. “Mivel nem függ az időjárástól és egyéb természeti adottságától, itt nem beszélünk jó vagy rossz évjáratról. Mindig tökéletes az évjárat”, mondja Sejpes Zoltán, a Tungsram Agritech üzlegának vezetője.

Ez egy intenzív, és jelenleg még költséges technológia, üzleti értelemben négy piaci szegmensben versenyképes:

  • a speciális zöldségek (mikrozöldek, bébilevelek),
  • a gyógyszeripar számára hasznos növények, amelyekből illóolajok, kivonatok készülnek,
  • palánták szaporításra (üvegházakba vagy akár kültéri mezőgazdasághoz),
  • eper (a világ legtöbbet fogyasztott gyümölcse).

A vertikális termesztésben a növény csak azt kapja meg, ami a legjobb neki. A termesztés során nem alkalmaznak például növényvédőszereket, sem génmódosítást. A fény a beltéri farmok alfája és omegája: a LED technológia elterjedése az üvegházi növénytermesztés forradalmát is magával hozta, mivel képes energiahatékonyan előállítani a zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények növekedéséhez szükséges, Naphoz hasonló fényt.

A zárt technológia révén maximális a higiénia, így a kórokozók is távol maradnak. A vízfelhasználás akár 95-98 százalékkal is kisebb, mint a szabadtéri termesztés esetében. Ezáltal a termelékenység (produktivitás) is nagyságrendekkel nagyobb, mint kültéren.

A jövő élelmiszerellátása

“A Tungsram idén 125 éves, és minden itt dolgozó generáció hozzájárult a társadalmi fejlődéshez, először a villanylámpával, később a rádióval, tévével. A mi generációnk lehetősége ez a technológia, amely a világ élelmiszerellátásának egyik megoldása lehet”, mondta Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója. “A növekedés egyik hajtóereje, hogy a klímaváltozás, az urbanizáció és a népességnövekedés miatt 10 éven belül 50 százalékkal több élelmiszert kellene termelnie a világnak, mint most. Eközben a learatható termőterület drasztikusan fogy.” A beltéri gazdálkodás emiatt alternatívát jelent a világ élelmiszerellátására, de óriási fejlődésre van szükség, hogy ilyen módszerrel tömegesen gabonát, rizst, kukoricát tudjunk termelni.

THERE ARE 37 MORE BLOG TO READ

Vissza a listára